Nevető Lexikon

A Nevető lexikonhoz Tímár György előszót is írt, úgy illik, hogy mielőtt belekezdenénk a szócikkek elemzésébe, ezt is áttanulmányozzuk.

Mindenki tudja, mi az: lexikon. A „lex” (törvény) és az „ikon” (szentkép) szavakból alkotott fogalom, más szóval: magasztos törvénytár, törvényes rendszerbe foglalt magyarázata mindannak, ami szent és érthetetlen. Igaz, van olyan elmélet is, amely szerint a fogalom egy bizonyos Kohn Lexiről vette nevét; ám e teóriát nem sikerült cáfolhatatlan tényekkel alátámasztani. Maradjunk tehát a szent törvénytárnál. 

 

Egy szent törvénytárat az ember nem úgy olvas, mint egy regényt, amely – mint tudjuk – a közepén kezdődik, a végén folytatódik, s az elején fejeződik be, legalábbis jobb szerzőknél. Törvénytárat föl-fölüt az ember, bele-belelapoz, egy-egy címszavának utánanéz, s közben meglehet az a jóleső érzése, hogy mit sem vesztett, nem maradt le semmiről: ez a mű minden címszónál elölről kezdődik, s megannyiszor tüstént véget is ér. Ennél fogva ajánlatos, hogy az olvasó (főleg a gyakorlatlanabbja) ne olvasson egyszerre többet – mondjuk – ezer címszónál, hiszen egy ültő helyünkben ezer művet elolvasni amúgy sem csekély teljesítmény, meg aztán sokkal több címszót különben sem találunk e kötetben. Ezzel szemben előnyös, ha nem jövünk ki a gyakorlatból, s minden áldott nap elolvasunk a lexikonból lefekvés előtt egy-egy evőkanállal. Ez részint a rekeszizmok kellő megmozgatása és ennek révén a könnyebb emésztés miatt fontos; részint azért, mert rohanó világunk annyi információval halmoz el bennünket naponta, hogy ezek megemésztése is csupán így válik lehetővé. 

 

Íme, ezt célozza művecském, amelyet költséget és fáradságot megkímélve állítottam össze hasonló, bár jóval unalmasabb kézikönyvek alapján, nemzetem épülésére, szellemi gyarapodására.